EDZŐI CSAPAT

Érdi ViziSport úszás
Magó Gábor

Kecskeméten születtem és ott nevelkedtem. A gimnázium elvégzése után kerültem Budapestre. A Testnevelési Egyetemen 1997-ben végeztem testnevelő tanári szakon, és ezzel párhuzamosan úszás szakedzői képzésben vettem részt. Utolsó éves egyetemistaként 1997-ben kezdtem meg edzői tevékenységemet a Ferencvárosi Torna Club úszó szakosztályában. Tizenegy év edzői munka után 2008-tól 2014-ig vezetőedzőként tevékenykedtem. Selmeci Attila hívására 2014 őszén kerültem Érdre. Az edzői munka mellett, az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban testnevelést tanítottam. Attila távozása után 2018-ban vettem át a vezetőedzői feladatok ellátását, és ebben az évben a Testnevelési Egyetem oktatója is lettem. Jelenleg Budapesten élek, nős vagyok, két fiú gyermek édesapja.

Érdi ViziSport úszás
Szele Dávid

Huszonegy éves versenyzői pályafutásom során többszörös korosztályos és felnőtt Magyar válogatott tagjaként, lehetőségem volt nemzetközi tapasztalatokra szert tenni. Többszörös korosztályos és felnőtt Magyar bajnoki cím, valamint országos csúcs után a hazai pályafutásomat Amerikában a University of Nevada, Las Vegas egyetemén folytattam. Az egyetmre teljes sportolói ösztöndíjjal kerültem be, ahol hotel igazgatás szakon végeztem 2014-ben. Az egyetemi sportolói pályafutásom során többször sikeresen kijutottam az amerikai egyetemi bajnokságra az NCAA-re. A 2013-as és a 2014-es szezonban az úszó csapat csapatkapitánya voltam. Miután visszavonultam mint versenyző, a 2014-es év második felében, asszisztens edzőként kezdtem el edzői tevékenységemet és segítettem az úszó csapat munkáját. Edzői tevékenységemet a London Aquatics Centre-ben a GLL nevű cégnél folytattam, amely oktatóként foglalkoztatott engem. 2016-ban a London Aquatic Centre Performance Programme úszóklubja adott további lehetőséget edzői tevékenységre. Az oktatás mellett, egy korosztályos versenyző csoporttal foglalkoztam, valamint a vezetőedző munkásságát segítettem. Oktatói és edzői végzettségem a munka mellett Londonban szereztem meg. 2017-ben haza költöztem Magyarországra és Selmeci Attila, illetve korábbi edzőm Magó Gábor hívására Érden kaptam további lehetőséget edzői pályafutásom folytatására. 2018-ban az itthoni követelmények megfelelésének érdekében, elkezdtem a TF Sportedző OKJ képzést, amit 2020-ban sikeres vizsgával zártam. Jelenleg az utánpótlás-nevelés feladatait látom el Érden.

Érdi ViziSport úszás
Németh Kitti

6 éves koromtól 15 éves koromig versenyúszó voltam. Ekkor döntöttem el, hogy úszóedzőként szeretnék majd dolgozni. 2007-ben végeztem el a Testnevelési Egyetemen, az OKJ Úszóedzőit. Bizonyítványom kézhezvétele után rögtön elkezdtem dolgozni Darnyi Tamás úszóiskolájában, 2007-2010 között. 2008-ban levelező szakon elkezdtem tanulni a Testnevelési Egyetemen Rekreációszervezőnek, majd 2011-ben sikeresen leállamvizsgáztam és megkaptam a BSC diplomámat. 2008-2010 között a Lőrinc 2000 SE egyesületben dolgoztam, mint úszóedző. 2010-2015 között Budaörsön dolgoztam, eleinte úszásoktatóként, majd úszóedzőként is. 2015-2020 között az Érdi Úszó Sport Nonprofit Kft-be dolgoztam szintén úszóedzőként és oktatóként. Jelenleg az Érdi Vízisport Kft.-ben dolgozom úszóedzőként és oktatóként.

Érdi ViziSport úszás
Ördög Gábor

2012 óta dolgozom masszőrként , első munkahelyem a Budaörsi Kézilabda Klub volt ahol másfél évet dolgoztam a másodosztályban aztán felkerültünk az NB1-be ahol 2 szezonok keresztül segítettem a csapat munkáját ! Ezután kaptam lehetőséget 2016-ban az Érdi Úszó szakosztálynál ahol elkezdhettem a közös munkát Milák Kristóffal! Ő már ekkor ifjúsági válogatott volt így a soron következő Ifjúsági Európa Bajnokságon ahol Kristóf indult már segíthettem a Magyar Úszó Válogatott munkáját ! Ezután több nemzetközi versenyen is dolgoztam együtt a válogatottal , köztük a 2017-es FINA Világbajnokságon Budapesten és a legutolsó 2019-es Dél-Koreai világbajnokságon is ! 2019 januárban kaptam a Magyar Úszó válogatottól teljes körű munkaszerződést amin keretein belül már nem csak a világversenyeken hanem minden napokban is a válogatottal dolgozom ! Ezen kívül 2019-ben Hosszú Katinka is felkért hogy segítsem a munkáját így ezt a megtisztelő felkérést is elfogadtam ! Érden pedig hatalmas megtiszteltetés hogy 2020- a kézilabdában az utánpótlás munkáját is segíthetem hisz 28 éve itt lakom számomra ez a város nagyon sokat jelent !

A Csoport



EDZŐ: Magó Gábor



VERSENYZŐK

Ángyán Máté, Bencsik Emil Henrik, Csulák Lia, Gasparics Zalán, Poteczin Dániel, Pozsonyi Kitti, Tohl Dániel, Tohl Patrik



EDZÉSIDŐPONTOK

Hétfő: 5:45-7:30, 16:00-18:00
Kedd: 5:45-7:30, 16:00-18:00
Szerda: 16:00-18:00
Csütörtök: 5:45-7:30, 16:00-18:00
Péntek : 5:45-7:30, 16:00-18:00
Szombat: 8:00-10:00

B1 Csoport



EDZŐ: Szele Dávid



VERSENYZŐK

Angyal Kitti, Balázs Laura, Boriszov Noémi, Csákány-Csáfordi Mira, Csákány-Csáfordi Zoé, Csurgó Tamás, Fekete-Nagy Ábel, Jánosi Márk, Nagy Adrienn, Orbán Soma, Reizinger Anna, Simon Korina, Szabadi Péter, Tóth Regina, Treuer Ádám



EDZÉSIDŐPONTOK

Hétfő: 14:30-17:00
Kedd: 5:45-7:30, 14:30-17:00
Szerda: 15:00-17:00
Csütörtök: 5:45-7:30, 14:30-17:00
Péntek: 5:45-7:30, 14:30-17:00
Szombat: 8:00-10:00

B2 Csoport



EDZŐ: Németh Kitti



VERSENYZŐK

Baranyai Jázmin, Csitári Izabella Laura, Dudás Vilmos, Dudás Zsigmond, Fekete-Nagy Janka, Hegedűs Hanna Eliza, Juhász Lili, Kóbory Sára, Sebestyén Kristóf, Szaniszló Bence, Szegi Bence, Tóth Hunor, Udvarhelyi Zsófia, Virág Botond Krisztián



EDZÉSIDŐPONTOK

Hétfő: 14:30-16:00
Kedd: 14:00-16:00
Szerda: 14:30-16:30
Csütörtök: 14:00-16:00
Péntek: 14:30-16:00

C Csoport



EDZŐ: Szele Dávid



VERSENYZŐK

Angyal Vivien, Bojó Marcell, Deák Adrienn, Dósa András, Glász Olívia, Gyulavári Dénes, Juhász Luca, Juhász Vince, Rottenberger Áron, Sebestyén Gréta, Szilágyi Hanna, Szilágyi Liza, Tarcheh Szandra, Tarcheh Szofi, Tóth Benjámin Gergő, Tóth Villő, Viszti Aisa



EDZÉSIDŐPONTOK

Hétfő: 16:30-18:00
Kedd: 16:30-18:00
Szerda: 17:00-18:00
Csütörtök: 16:30-18:00
Péntek: 16:30-18:00

Szenior



EDZŐ: Szele Dávid



EDZÉSIDŐPONTOK


Kedd: 5:45-7:30
Csütörtök: 5:45-7:30
Péntek: 5:45-7:30
Szombat: 8:00-10:00